Padlófűtés

A padlófűtés mindenképp egy rendkívül kellemes módja a fűtésnek, hiszen mezítláb sétálhatunk a lakásban, a fázósoknak is ez a lehető legjobb megoldás. Nagy felület osztja el a hőt, ezért nem szükséges magas hőmérsékleten üzemeltetni.

Elektromos árammal fűteni maga a jövő. Az innovatív technológiáknak köszönhetően ma már megújuló energiaforrásokkal is üzemeltethetjük elektromos fűtésünket.

Az elektromos fűtés rendkívül kellemes komfortot és hőérzetet biztosít, ráadásul nem drága fűtési típus.

Ha napelemmel üzemeltetjük, akkor még annyiba sem kerül, mint a többi fűtési típus, hiszen egyszer kell beruházni rá, az ára meg minden hónappal egyre és egyre jobban megtérül, hiszen végleg búcsút inthetünk a fűtésszámlának. Csak annak? Akár a teljes energiaigényünket előállíthatjuk magunknak. Tény, hogy ez egy egyszeri beruházást igényel, azonban a modern napelem rendszerek 20-30 évre vannak tervezve, míg az áruk akár 8 év alatt megtérülhet, főleg, ha minél több fogyasztót kiváltunk velük.

Elektromos padlófűtés

Elektromos árammal üzemeltetett padlófűtésre már többféle megoldás áll rendelkezésünkre. Az egyik, a hagyományos padlófűtés melyet a meleg víz keringetésével érünk el. Ebben az esetben elektromos kazán lehet segítségünkre. Az elektromos kazánnak az a legnagyobb előnye, hogy nem igényel kéményt mivel nem állít elő égés terméket. 

Elektromos kazán

A korszerű modern technológiának köszönhetően az elektromos kazán rendkívül energiatakarékosan üzemeltethető. Ugyanúgy felmelegíti a vizet  mint egy gázzal vagy fával működő társa, de sokkal gazdaságosabban üzemeltethető. Egy fűtési rendszer korszerűsítése elég nagy befektetés lehet, azonban hogyha ezt a fűtési formát választjuk, beruházásunk rövid időn belül megtérülhet. Egy gázkazán csere is remek választás lenne ugyan, de a kéményt is ki kell cseréltetni, ennek az ára akár 1 000 000 Ft. fölött is lehet miközben egy elektromos kazánt sokkal olcsóbban beszerelhető.

Elektromos padlófűtés

Elektromos kazán napelem energiával

A másik nagy előnye ezeknek a fűtési formáknak, hogy saját magunk termelhetjük meg az energiát számukra. Az elektromos kazánok napelem energiával is üzemeltethetőek és padlófűtés rendszer és kiválóan működhet általuk. Hogyha az elektromos fűtési rendszer, esetünkben padlófűtés energia ellátásáról megújuló energiaforrással gondoskodunk, akkor amellett, hogy egy rendkívül tiszta és gazdaságos fűtési formát kapunk a környezetünket sem terheljük tovább.

Egészséges fűtés, por és szénmonoxid mentesen

Arról nem is beszélve hogy égés terméket nem állít elő, ezért pedig szénmonoxid mérgezéstől sem kell tartanunk, miközben kiváló komfortérzetet biztosít. 

Elektromos padlófűtés padlóburkolat alá telepíthető fóliával

Ugyanakkor a padlófűtésnek van egy másik nagyszerű módja is, mely szintén üzemeltethető napelem energiával, ez pedig a burkolat alá helyezhető infrafólia. Egyik nagy előnye, hogy nagyon könnyedén és rendkívül gyorsan reagál a beállításokra, másrészt esetleges meghibásodás esetén nem kell padlót bontani, elég a burkolatot felszedni. Azonban nem szokott vele gond lenni, az egyik legbiztonságosabb és legtisztább fűtési módszer.  Mivel a felvett energiát 100 %-ban képes hasznosítani, így nincsen energiaveszteség és égéstermék nélkül sem jön létre hőveszteség sem. Azonban a legnagyobb előnyük ezeknek a fűtési formáknak, hogy napelemmel kiválóan működtethetőek, így ha napelem rendszer telepítésén gondolkozunk, feltétlen érdemes megfontolni elektromos padlófűtés telepítését, mely esetén nincsenek rejtett hőveszteségek és rendkívül kellemes közérzetet biztosítanak. 

Bármely módját választjuk az elektromos vezérlésű padlófűtésnek, csak jól dönthetünk, főleg, ha napelem energiával működtetjük.

Elektromos padlófűtés
Padlófűtés

Fűtéskorszerűsítés napelem energiával

A fűtéskorszerűsítés nem mindig akkor kell történjen, mikor a korábbi rendszer meghibásodik. Akkor is érdemes megfontolni, amennyiben otthonunk villamos energia ellátását szeretnénk napelem rendszerrel kiváltani, mivel ha a fűtést is ezzel üzemeltetjük, a befektetésünk sokkal hamarabb fog megtérülni. 

A technika szélsebes fejlődése lehetővé teszi ezt számunkra, mivel ma már rendkívül korszerű és energiatakarékos eszközök állnak rendelkezésünkre, ha elektromos fűtésről van szó, melyek általában biztonságosan üzemeltethetőek napelemmel is. Így hamarabb térül meg a befektetett összeg, amit a korszerűsítésre fordítunk.

Napelem rendszert szeretne?
Ingyenes helyszíni felméréssel segítünk!

Segítünk meghatározni céljait.

Mire szeretné használni a napelemeket? A villanyszámlák terhétől szeretne megválni, vagy többet, nagyobbat is tervez? Energetikai tanácsadás, napelem méretezés, megtérülések - segítünk.

Elmondjuk, mire van lehetősége.

Alkalmas az Ön otthona a fotovoltaikus rendszerek telepítésére? Jó a tájolása, a tető dőlésszöge? Nem vet rá semmi árnyékot? Megválaszoljuk a kérdéseit mielőtt döntést hozna.

Elkezdjük tervezni a rendszer helyét.

Megkeressük, hogyan lehet a vezetékeket, kábeleket, az invertert és minden a rendszerhez tartozó berendezést úgy elhelyezni, hogy az kellően védve legyen, és egyben a ház esztétikai értékét se befolyásolja.

Minden kérdésére választ adunk.

Ha érez még bármiféle bizonytalanságot a napelem rendszerekkel kapcsolatban, bátran kérdezhet tőlünk, hiszen azért megyünk el Önhöz, hogy átfogó képet kaphasson a napelem rendszerekről.


Kérje ingyenes felmérésünket!

Sok a bizonytalanság? Mi segítünk eloszlatni kétségeit, munkatársaink garantáltan tudnak válaszolni felmerülő kérdéseire.

Csak a legjobb termékekkel dolgozunk.

A napelemknél különösen fontos, hogy milyen minőséggel dolgozunk, mert az elkészített rendszereknek 20-30 évig önműködőknek kell lenniük. Ezért csak a legjobb minőségű napelemeket, invertereket és tartószerkezeteket használjuk. A legnagyobb nevekkel állunk kapcsolatban a napelemes technológia iparágában, mint a SHARP, Solar Edge, SMA vagy a Fronius.

Pentele Solar - Napelem rendszer kivitelezés Innovatív Napelem - Minden, amit a napelemes rendszerekről tudni érdemes! Napelem kivitelezés - Felkészítjük a napelem telepítésre Napelem pályázatok - Napelemes rendszer pályázatok, támogatások és hitelek.